Világméretű drágulást hoz a japán katasztrófa(?!)
2011.03.17. 17:06
Japán a világ egyik technológiai fellegvára, már ami a gyártást jelenti. Ugyan a legtöbb kütyün a „Made in China” vagy épp a másik Kína, Tajvan szerepel, a bennük található szilíciumchipek, kijelzők, de még a memórialapkák jelentős része is Japánban készül.
A világ szilícium alapú félvezető össztermelésének hatvan százalékát adják a Japánban üzemelő – illetve jelenleg sok esetben leállt – gyárak. Az iSuppli jelentése szerint a DRAM (azaz a manapság minden kütyüben megtalálható dinamikus memória) piac árai péntek óta hét százalékot emelkedtek, és ez nagyrészt még csak a katasztrófa pszichológiai hatásainak tudható be.
Ehhez hasonlóan a NAND flash piac ellátásában sem következett még be hiány annak ellenére, hogy a világ termelésének negyven százaléka összpontosul a japán üzemekben. A nagy sűrűségű, így kisebb volumenben használt chipek árai azonban tíz-húsz százalékot emelkedtek.
A pár százalékos áremelkedés annak tudható be, hogy a japánon kívüli gyárak általában pár heti raktárkészlettel dolgoznak. Így aztán a megrongált vagy csak óvintézkedés és ellenőrzés miatt leálló gyárak miatti kieső gyártókapacitás első tényleges hatásait az ipar március végén-április elején fogja megérezni. A gyárakat azonban japán relatíve érintetlen déli részére telepítették a cégek, így szerencsére nem teljes a pusztítás.
Sajnos nem csak az árvíz és a földrengés miatt állnak a gyárak: a technológiai óriások ugyanis egyfelől szállítási nehézségekbe ütköztek. Érthető módon a nyersanyagok és a dolgozók beszállítása akadozik. A másik visszatartó erő azonban az elektromos hálózat instabilitása. A Toshiba – a világ második legnagyobb NAND flash gyártója – központi üzeme például akár húsz százalékos visszaesést is produkálhat. Szerencsére a világ első gyártója, a koreai Samsung üzemei képesek lesznek ezt a hiányt – részben – fedezni.
Az ország energiaéhsége a világhálón is visszaköszön: a Tokyo Electric elektromos művek például kapacitása 27%-át elvesztette, így legalább április végéig periodikus (3-6 órás) áramszünetre kell számítani a sok hightech cég központjának is otthont adó városban és további nyolc prefektúrában. Több nagy cég is bejelentette, hogy különböző módon csökkenti a fogyasztását. Így a Sony leállítja a Final Fantasy két online MMORPG japán szervereit, míg mások például a játékszalonok áramtalanításával segítenek. Azonban nemsokára kezdődik a nyári szezon, és a légkondik miatt bizonyosan megemelkedik a fogyasztás.
Forrás: www.technet.hu
|